Danny Elfman hangzásvilága egyszerűen utánozhatatlan. Tudni kell róla, hogy Tim Burton egyik állandó tettestársa, Bridget Fonda férje és az Oingo Boingo formáció egyik szülőatyja. Sajnos az együttes már nem létezik de a nyolcvanas években, amikor a szintitpop berobbant, az O.B. még sikeres filmfőcímzenét (Weird Science) is képes volt készíteni. A filmből talán ma az a legemlékezetesebb és Kelly LeBrock, aki egy időben modellkedett, máskor pedig Steven Seagal arája volt, Egészen ölve, vagy halva…
Danny Elfman egyszerűen egy zseni. Zenéi elég könnyen felismerhetőek, mind a rengeteg hangszer néha kakofónikus összecsengésének, mind a pergő ritmus miatt. Ha legalábbis az kell. Főcímzenében például elég egyedi, ahogyan beindul és felizzik a téma. Pl. Batman, Men in Black. Mars Attack!
Néha nem sikerül túl erős zenei motívumot kitalálnia, de az előadás egyedisége kárpótol minket: Planet of the Apes, The Family Man.
Néha viszont olyan erős a zenei aláfestése, hogy a Score már-már agyonnyomja a látványt. Mindenesetre nem véletlen, hogy vannak rendezők, akik többször is dolgoztak vele.
Az albumon 20 Tracket hallunk.
Az első kettő (Introduction, Hellboy II.- Titles) elég ártatlanul indul. Előkerülnek a valamennyi zenészt kihasználó lassan felépülő főmotívumok, de volt már jobb is.
A 16. Track: A Dilemma rendesen nekem is okozott némi dilemmát. A három perces nóta utolsó perce olyan volt, mintha hallottam volna valahol… Egészen pontosan kísértetiesen emlékeztetett James Newton Howard Lányára a vízben. Meglepett, az fix. Kicsit kritikusabban figyeltem ami azután jött.
Az albumól azonban hiányzik a tűz. Sehol nincs az az ember, aki halhatatlanná tette a score műfaját olyan filmzenékkel, mint az Ollókezű Edward, vagy a két abszurd karaktereket felvonultató bábfilm felnőttmese, a Karácsonyi lídércnyomás vagy a Halott menyasszony?
Sajnos a legtöbb nóta elindul valamerre, de előbb vége, mint, hogy megérkezzen valahova. A 19-es In the Army Chamber is mintha egy Múmmia film vágószoba padlóján végezte volna. Azért a harmadik percre ismét elöjönnek a vonósok, a fuvósok és Elfman szelleme.
A legtöbb izgalmat akkor okozta az album, amikor kicsit megremegett a zene, mert szarakodott a gépem. Azt hittem, rossz a letöltésem. De csak viccelt a masina.
A 20. Finale lassan indul, ahogy egy elbúcsúzásnak indulnia kell. Kicsit visszaköszön az Ollókezü. Azután megyünk fel és fel… és egy kellemes keleties beütésű, sípos lezárást kapunk, ami teljesen elüt az album első 34 percétől.
Igazából, nem is érezném hiányát, de legalább megtudjuk, hogy Danny erre is képes. Csak ne lenne a dobok ellenére is olya erőltetett.
Hellboy II. – The Golden Army – Score
2008 december 28. | Szerző: jerrycomovie
Danny Elfman hangzásvilága egyszerűen utánozhatatlan. Tudni kell róla, hogy Tim Burton egyik állandó tettestársa, Bridget Fonda férje és az Oingo Boingo formáció egyik szülőatyja. Sajnos az együttes már nem létezik de a nyolcvanas években, amikor a szintitpop berobbant, az O.B. még sikeres filmfőcímzenét (Weird Science) is képes volt készíteni. A filmből talán ma az a legemlékezetesebb és Kelly LeBrock, aki egy időben modellkedett, máskor pedig Steven Seagal arája volt, Egészen ölve, vagy halva…
Danny Elfman egyszerűen egy zseni. Zenéi elég könnyen felismerhetőek, mind a rengeteg hangszer néha kakofónikus összecsengésének, mind a pergő ritmus miatt. Ha legalábbis az kell. Főcímzenében például elég egyedi, ahogyan beindul és felizzik a téma. Pl. Batman, Men in Black. Mars Attack!
Néha nem sikerül túl erős zenei motívumot kitalálnia, de az előadás egyedisége kárpótol minket: Planet of the Apes, The Family Man.
Néha viszont olyan erős a zenei aláfestése, hogy a Score már-már agyonnyomja a látványt. Mindenesetre nem véletlen, hogy vannak rendezők, akik többször is dolgoztak vele.
Az albumon 20 Tracket hallunk.
Az első kettő (Introduction, Hellboy II.- Titles) elég ártatlanul indul. Előkerülnek a valamennyi zenészt kihasználó lassan felépülő főmotívumok, de volt már jobb is.
A 16. Track: A Dilemma rendesen nekem is okozott némi dilemmát. A három perces nóta utolsó perce olyan volt, mintha hallottam volna valahol… Egészen pontosan kísértetiesen emlékeztetett James Newton Howard Lányára a vízben. Meglepett, az fix. Kicsit kritikusabban figyeltem ami azután jött.
Az albumól azonban hiányzik a tűz. Sehol nincs az az ember, aki halhatatlanná tette a score műfaját olyan filmzenékkel, mint az Ollókezű Edward, vagy a két abszurd karaktereket felvonultató bábfilm felnőttmese, a Karácsonyi lídércnyomás vagy a Halott menyasszony?
Sajnos a legtöbb nóta elindul valamerre, de előbb vége, mint, hogy megérkezzen valahova. A 19-es In the Army Chamber is mintha egy Múmmia film vágószoba padlóján végezte volna. Azért a harmadik percre ismét elöjönnek a vonósok, a fuvósok és Elfman szelleme.
A legtöbb izgalmat akkor okozta az album, amikor kicsit megremegett a zene, mert szarakodott a gépem. Azt hittem, rossz a letöltésem. De csak viccelt a masina.
A 20. Finale lassan indul, ahogy egy elbúcsúzásnak indulnia kell. Kicsit visszaköszön az Ollókezü. Azután megyünk fel és fel… és egy kellemes keleties beütésű, sípos lezárást kapunk, ami teljesen elüt az album első 34 percétől.
Igazából, nem is érezném hiányát, de legalább megtudjuk, hogy Danny erre is képes. Csak ne lenne a dobok ellenére is olya erőltetett.
Teljes játékidő: 36:02
Volt már jobb: 55% és 65% között valahol!
Oldal ajánlása emailben
X